Gyakornoki program pályakezdők részére

A Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdet a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatására gyakornokok felvétele mellett.

A pályázat célja a 25 év alatti pályakezdő gyakornokok munkába állása, amelyhez bér-és járulék támogatást biztosítanak 9 hónapon keresztül. A pályázatokat az EPTK pályázatkezelő felületen kell leadni 2018. július 31-ig. A pályázat keretén belül legalább 1 fő teljes munkaidőben foglalkoztatott gyakornok számára kell új munkahelyet létesíteni, akikre legalább 9 + 4,5 hónapos folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget kell felvállalni. A 100 %-os támogatás a bér-és járulék költségek elszámolása mellett biztosítja a mentor részarányos bérjellegű kifizetéseinek az elszámolását is, illetve nagy értékű és kis értékű eszközbeszerzést is támogat. A támogatási összeg alap esetben is 4.125 e Ft-os projekt költségvetést jelent. Fontos, hogy a gyakornokoknak az Ifjúsági Garancia Programban regisztrált ügyfeleknek kell lennie!

 

 

Fel